Interjú Kobayashival, a karmesterverseny egyik zsűritagjával

Ezúttal erősebb a verseny

Kobajasi Kenicsiró így látja a karmesterek vetélkedését a másik oldalról

Akadnak néhányan hazánkban, akik soha nem voltak komolyzene kedvelők, de Kobajasi Kenicsiró nevét mégis jól ismerik. Az első magyarországi nemzetközi karmesterverseny győztese most ugyanezen a vetélkedésen zsűri tagként járt itt a Kodály Központban.

Kobajasi Kenicsiró egy legenda Magyarországon. Jól érzékelteti ezt, ha koncerten vezényel valahol az országban, hónapokkal előbb elfogy minden jegy. A mester mindemellett igen készségesen  válaszolt a kérdéseinkre.

– Sokan nem tudják, hogy Fukusima tartományból származik. Mennyire viselte meg az atomerőmű-katasztrófa a szülőföldjét?
– Bár valóban ott születtem, szerencsére a tartományon belül olyan messze a baleset helyszínétől, hogy ott már nem érzékeltek semmit a történtekből. A tragikus esemény kapcsán én abban reménykedtem, hogy az atomerőműveket ezek után leállítják Japánban, és nem épül több a jövőben, de sajnos a meglévők azóta is működnek tovább.

– Megnyerte az első magyarországi nemzetközi karmesterversenyt. Mit köszönhet ennek a győzelemnek, és ezt követően Ferencsik János patronálásának?
– Ő egy nagyon szigorú és félelmetes ember volt. Tiszteltem, felnéztem rá, de miután féltem tőle, alig kerestem a társaságát. Aggódtam is, hogy mit gondolhat emiatt rólam. Ám Ferencsik János hagyatéka igen fontos volt az életemben, hiszen átvehettem tőle az Állami Hangversenyzenekart és  ebben biztosan benne volt Ferencsik János keze is. Azt viszont nem értem, ugyanakkor mindenkor örömmel tapasztalom, hogy valamilyen érthetetlen ok miatt a magyar közönség a szívébe fogadott. Összességében sokat köszönhetek és nagy hálával tartozom a magyaroknak.

– Nagyon más volt négy évtizeddel ezelőtt a karmesterverseny?
– Inkább nagyon hasonló volt. Talán a mai versenyzők mások, mert sokkal tehetségesebbek, mint amilyenek mi voltunk.

– Van egy olyan álláspont, hogy a távol-keleti zeneművészek hihetetlenül virtuózok, technikásak, de valahogy halványabb a beleérző képességük, kevesebb a lélek, az érzelmi identitás a játékukban. Önnek mi erről a véleménye?
– Hogy ez így igaz, de megvan az oka.  Az ázsiai kultúrkörben ugyanis ismeretlen volt a kotta fogalma, míg Európában már ezer éve így születik a zene. Mifelénk szájhagyomány útján terjedt a zenei kultúra és csak igen rövid az írott története. Ám igen gyorsan tanulunk, amióta megteremtették az azonos feltételeket.