2017. október 24., kedd

Interjú Kobayashival, a karmesterverseny egyik zsűritagjával

Ezúttal erősebb a verseny

Kobajasi Kenicsiró így látja a karmesterek vetélkedését a másik oldalról

Akadnak néhányan hazánkban, akik soha nem voltak komolyzene kedvelők, de Kobajasi Kenicsiró nevét mégis jól ismerik. Az első magyarországi nemzetközi karmesterverseny győztese most ugyanezen a vetélkedésen zsűri tagként járt itt a Kodály Központban.

Kobajasi Kenicsiró egy legenda Magyarországon. Jól érzékelteti ezt, ha koncerten vezényel valahol az országban, hónapokkal előbb elfogy minden jegy. A mester mindemellett igen készségesen  válaszolt a kérdéseinkre.

– Sokan nem tudják, hogy Fukusima tartományból származik. Mennyire viselte meg az atomerőmű-katasztrófa a szülőföldjét?
– Bár valóban ott születtem, szerencsére a tartományon belül olyan messze a baleset helyszínétől, hogy ott már nem érzékeltek semmit a történtekből. A tragikus esemény kapcsán én abban reménykedtem, hogy az atomerőműveket ezek után leállítják Japánban, és nem épül több a jövőben, de sajnos a meglévők azóta is működnek tovább.

– Megnyerte az első magyarországi nemzetközi karmesterversenyt. Mit köszönhet ennek a győzelemnek, és ezt követően Ferencsik János patronálásának?
– Ő egy nagyon szigorú és félelmetes ember volt. Tiszteltem, felnéztem rá, de miután féltem tőle, alig kerestem a társaságát. Aggódtam is, hogy mit gondolhat emiatt rólam. Ám Ferencsik János hagyatéka igen fontos volt az életemben, hiszen átvehettem tőle az Állami Hangversenyzenekart és  ebben biztosan benne volt Ferencsik János keze is. Azt viszont nem értem, ugyanakkor mindenkor örömmel tapasztalom, hogy valamilyen érthetetlen ok miatt a magyar közönség a szívébe fogadott. Összességében sokat köszönhetek és nagy hálával tartozom a magyaroknak.

– Nagyon más volt négy évtizeddel ezelőtt a karmesterverseny?
– Inkább nagyon hasonló volt. Talán a mai versenyzők mások, mert sokkal tehetségesebbek, mint amilyenek mi voltunk.

– Van egy olyan álláspont, hogy a távol-keleti zeneművészek hihetetlenül virtuózok, technikásak, de valahogy halványabb a beleérző képességük, kevesebb a lélek, az érzelmi identitás a játékukban. Önnek mi erről a véleménye?
– Hogy ez így igaz, de megvan az oka.  Az ázsiai kultúrkörben ugyanis ismeretlen volt a kotta fogalma, míg Európában már ezer éve így születik a zene. Mifelénk szájhagyomány útján terjedt a zenei kultúra és csak igen rövid az írott története. Ám igen gyorsan tanulunk, amióta megteremtették az azonos feltételeket.

2017. október 20., péntek

Karmesteres versenyzők!

Kedves Diákok!


Íme az a link, amelyen meg tudjátok nézni, hogy a karmesterverseny M5-ös csatornán való közvetítései, illetve összefoglalói mikor kerülnek adásba:


Ezeket néznetek kellene, s ha tudjátok, akkor csapatonként készíteni belőle 1 felvételt, mert lesznek a versennyel kapcsolatos kérdések, amelyeket meg kell majd tudnotok válaszolni időről időre.

A kérdések oldalához tartozó link:
http://maestrokarmesterverseny.hu/az-en-karmesterem-ifjusagi-palyazat/

A válaszadási határidő MINDEN ESETBEN: az ADÁST KÖVETŐ CSÜTÖRTÖK!!!!
E-mail cím: gyor@filharmonia.hu
Címzett: Weiszné Veszprémi Krisztina
Ne felejtsétek el a levélbe beleírni az iskolátokat, a neveteket és azt, hogy Budapest, hogy be tudjanak titeket azonosítani!


SZOMBATONKÉNT 20.50-kor fognak kezdődni a karmesterversenyről szóló adások! 

A biztonság kedvéért ide is leírom az időpontokat:
- okt. 21.
- okt. 28.
- nov. 1.
- nov. 4.
- nov. 11.
- nov. 18.
- nov. 25.
- dec. 2.
- dec. 9.
- dec. 16.

Ha lemaradtatok az első adásról, akkor ezen a linken újra meg tudjátok nézni:
https://www.mediaklikk.hu/video/solti-nemzetkozi-karmesterverseny-elokeszuletek-2017-10-21-i-adas/#

A további adások dátumai, amelyekhez kérdések fognak kapcsolódni:
- okt. 28.
- nov. 4.
- nov. 11.
- nov. 18.

Ezen a linken online is tudjátok nézni élőben az adásokat:
https://www.mediaklikk.hu/m5/


Van facebook-oldala is a versenynek, ahol találhattok információkat:
https://www.facebook.com/pg/maestrokarmesterverseny/posts/?ref=page_internal


Az őszi szünetig változatlan feladat minden csapatnak, hogy találjon magának karmestert, s azt találja ki, hogy az életútját, pályáját milyen formában kívánja feldolgozni. Íme pár ötlet:
- filmkészítés
- ppt-s előadás
- képregény
- plakát
- makett
- bármilyen képzőművészeti alkotás
- vers
stb.

Változatlanul HAJRÁ!!! 😊

A.


2017. október 8., vasárnap

Kodály nyomában

Kedves Diákok!


Egy újabb fantasztikus lehetőség a versenyzésre! 😊

Az alábbi linkre kattintva Kodály Zoltán nyomába eredhettek, megismerhetitek a Mester életútját egy különleges, izgalmas és egyedülálló országos verseny keretén belül!

http://www.kodaly.kjmk.hu/

Lehet egyénileg vagy csapatban is jelentkezni, és a csapattagok között felnőttek is szerepelhetnek, tehát családok is jelentkezhetnek!

VERSENYRE FEL!!! HAJRÁ!!! 😊

A.

Zenehallgatási anyag A középkor zenéje c. dolgozathoz

Kitekintés a Dies irae c. gregorián dallam kapcsán: 0) Dies irae  c. gregorián dallam (ennek az elejét tanultuk, énekeltük az órákon) h...